MENÜ
Lóbolondok világa
" Ha a nyergedben vagyok, akkor nem te és én vagyunk, hanem most Mi ketten vagyunk."

Kincsem: Kincsem, a legyőzhetetlen csodakanca Kisbérben született 1874. március 17.-én és Tápiószentmártonban halt meg 1887-ben márscius 17.-én. Kincsem apja egy Cambuscan nevű, import angol telivér volt, anyja pedig Water Nymph. E kanca karrierje 2 éves korában kezdődött, vagyis 1889-ben. Trénere Hesp Róbert volt. Legkedvesebb társa egy fekete-fehér nőstény macska (Csalogány) volt, amely nélkül Kincsem egyetlen versenyére sem volt hajlandó elindulni. Legendák keringtek arról, hogy milyen kétségbeesetten kereste Kincsem egész istállószemélyzete a boulogne-i kikötőben elkóborolt macskát. Kincsem kissé „bogaras” és kényes jószág volt, különösen a vízre volt érzékeny. Ismertté vált a történet, miként sikerült a baden-badeni versenypálya közelében megfelelő vizet találni, mivel a már egy napja szomjazó Kincsem rá sem hederített az addig felkínált ivóvízre. Háromévesen győzött az osztrák derbin, Pozsonyban, Baden-Badenben és a budapesti Magyar St. Leger futamain is.  Összesen tehát 54 versenyen indult, s ebből mindet, de mindet meg is nyerte!

Imperiál: 1960. február 14.-én született Kisbérben, majd 1989-ben halt meg Kerteskőn. Megnyerte az Osztrák Derbyt, a Magyar Derbyt, a Szocialista Országok Nagydíját, kétszer az Ausztriai Díjat. Legnagyobb sikere egy 2. helyezés a Baden-Badeni Nagydíjon. Már a 2 évesen megnyert Ausztriai Díjbeli 6 hosszas győzelmére felfigyeltek a szakértők. Abban az évben futott Prágában, sőt Magyarországon is győzött. 3 évesen 2 derbyt nyert magyar pályarekorddal, majd Baden-Badenben 12 lovas nemzetközi mezőnyben az egész német élgárdát, francia és olasz lovakat leelőzve 1 hosszal kapott ki egy későn érő, 5 éves angol telivértől, Espressotól. Ez olyan nagy siker volt, hogy 1963 őszén Espressoval együtt meghívást kapott a világ 11 legjobb lovának megmérettetésére Washington D.C.-be. Imperiál egy fárasztó idénnyel a lábaiban megérkezett az ellentétes irányú, balkanyaros versenypályára. Ez a futam már erősnek bizonyult a számára, Espresso negyedik lett, Imperiál a szovjet fedezőmén Ivory Tower mögött hetedik helyezést ért el. Így is megelőzött három lovat a világ 10 legjobb versenylovának tartott telivérjei közül.  Talán még több eredmény is születhetett volna, ha a csődör nem olyan válogatós: a szürke kancákat kedvelte leginkább, ám azokból kevés van a telivérek között. Így sokszor megesett, hogy fedeztetéskor egyfajta afrodiziákumként szürkével kecsegtették, majd a döntő pillanatban más, kijelölt kancát toltak elé.

Overdose:  2005.  április 2.-án született  Nottinghamshire-ben.  pej mén az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyező lova, pályafutását a szakértők Kincsem – a „csodakanca” – életéhez hasonlítják. 2008 decemberében] a világranglista harmadik helyén állt, Európában a legjobb eredményt elérő ló volt. Jelenlegi becsült értéke 5 millió euró, mintegy 1,5 milliárd forint. Overdose Magyarország egyik legsikeresebb lova, melyet azzal is bizonyított, hogy hosszú betegsége után 2011. április 17-én Hoppegartenben rajt-cél győzelmet aratott 1000 méteren, új pályacsúcsot állítva be, 0:57:1-gyel. Nevét a tulajdonos Lilla nevű lányának köszönheti, jelentése „túladagolás”.

Hírek

  • Új oldal
    2012-03-17 16:04:29

    Sziasztok!

     

    MInt láthatjátok, elkezdtem működtetni ezt az oldalt. Tudom, még van hova fejlődnie, de nem baj, hamarosan több és több menüpontot olvashattok majd. Remélem, eddig is ami van az oldalon, tetszik!

Weblap készítés ingyen

Asztali nézet